Kedves Eszter!
Ezúton szeretnénk megköszönni a 2013. Húsvétjára szervezett párizsi utat. Mivel nem szerepelt a meghirdetett kirándulások között, mi magunk választhattuk ki a programot. Nagyon hálásak vagyunk sok segítségedért, hogy minden helyszínnel egyeztettél. Így a nagy múzeumoknál nem kellett sorba állni, meghatározott időre mehettünk. Szervezésednek köszönhetően úgy oszthattuk be a látnivalókat, hogy minden utastárs elégedett volt, ez pedig tizenévesek esetében - tudjuk - nagy dolog.
A felnőttek külön köszönetét is szeretném tolmácsolni, ők is először látták Párizst, és és élvezték az ott töltött időt.
A "premiére classe" szállodaláncról tudjuk, hogy "apró " szemekből áll, pici szobákból. Erre mindenki felkészült, de a Párizs mellettiben csoda nagy szobák és fürdőszobák vártak. 3 éjszaka teljes kényelemben, naponta váltott ágyneművel és poharakkal. Még vasárnap is takarítottak. Egy diákunk az előző szálláshelyen felejtette pénztárcáját 50 euróval. visszatérésünkkor, hiánytalanul visszakapta. A reggeli finom volt és elegendő. Körülöttünk több étteremben vacsorázhattunk. francia, kínai, koreai, KFC stb. A francia étteremben menü is rendelhető 9.90 ill. 12.70-e árban. utóbbi összeállítása előétel, főétel, desszert vagy 2,5 dl bor. Az ételeket menü esetén is választhattuk.
Hazafelé Reims és Strasbourg is belefért a programba lelkes közreműködésed nyomán.
Külön köszönjük, hogy a francia fővárost jól ismerő gépkocsivezetővel ajándékoztál meg minket. Attila nem csak az utat és a városokat ismeri jól, de az autópálya melletti pihenőkről is tudja, hol érdemes megállni. A kötött programon kívül még sétakocsizáson is részt vehettünk mindig tiszta, kényelmes autóbuszán az esti, kivilágított városban. Előfordult, hogy látva fáradt csoportunkat, busszal vitt a helyszínre, ahová eredetileg sétálva mentünk volna. Mindkét gépkocsivezetőnk, Attila és Misi, kedves, előzékeny, udvarias . Büfé is működött a buszon. Jó volt velük dolgozni, igazi munkatársak voltak, a gyerekek megszerették őket, mert szívesen beszélgettek velük.
A kiváló szervezésnek és lebonyolításnak köszönhetően a csoport sok diáktagja Párizsban szeretne élni, de legalább időnként visszatérni. Azt hiszem ez a legtöbb, amire az utazási iroda büszke lehet.
Köszönjük sok-sok munkádat és reméljük, hamarosan új útra indulhatunk a Vivaldi-val:
Brecsokné Kertész Ágnes
Brecsok Anna
Galaba Adrienne