Irodánk a személyes ügyintézést visszavonásig szünetelteti.
Otthoni munkavégzéssel dolgozunk, munkanapokon 9.00-17.00 óra között.
Utazás kereső
1. nap:
Indulás Budapestről reggel 06.00 órakor. Folyamatos utazás rövid szünetekkel Szlovénián át. Késő délután érkezés Vicenzába. A város egyedülálló megjelenését az egyik leghíresebb olasz építésznek, a XVI. században élt Andrea Palladionak köszönheti, akinek épületei, valamint kastélyai, döntő hatást tettek az építészet fejlődésére. Az idelátogató gyönyörködhet a reneszánsz mester olyan kiemelkedő műveiben, mint a Bazilika vagy a Palazzo Valmarana. A városnéző séta után utazás a Verona környéki szállásra, a szállás elfoglalása. Vacsora.
2. nap:
Reggeli után utunk a „Gardesana” nevet viselő úton halad, a festői Malcesine-be, melynek középkori óvárosát járjuk be. A tökéletesen helyreállított Scaligeri várban különböző kiállításokat láthatunk, a vár tornyából pedig teljes körpanorámában gyönyörködhetünk. Rövid közös séta és szabadidő. Ezután folytatjuk utunkat a tó északi részén található Riva del Garda településre, mely tó elegáns fővárosa. A város már a XIX. század végén népszerű volt a turisták körében, Kafka és Thomas Mann is járt itt. Szabadidő és étkezési lehetőség a városkában. Innen Veronába utazunk, ahol egy belvárosi romantikus séta keretében ismerkedünk Rómeó és Júlia városával. A séta után szabadidő következik. A szabadidőben felfedezhetjük az adventi vásárokat. Veneto tartomány festői városa évről-évre népszerűbb karácsonyi piaca miatt is, melynek központi helyszínén, a Piazza dei Signori téren legalább 60 bódé kerül felállításra. Visszautazás a szállásra (ezen a napon nincs vacsora, étkezési lehetőség az adventi vásárban Veronában)
3. nap:
Reggeli után továbbutazás Trento városába. A Dolomitok lábánál fekvő gyönyörű város, gazdag történelemmel és élénk kultúrával büszkélkedhet. Nevét a XVI. században zajló Tridenti zsinatról ismerhetjük. Rövid közös sétánk során megismerkedünk a Trentói Grófság történetének fontos részét képező Castello del Buonconsiglio-val és a közel ezer éves román stílusú Dómot is megtekintjük. Végül itt is ízelítőt kapunk az adventi hangulatból. Továbbutazás Innsbruckba. Sétánk során érintjük a város olyan ikonikus látnivalóit, mint a várostorony, melynek lépcsőin a legenda szerint még ma is néha szellemek járnak, vagy az Aranytetős Ház, mely a 15. század elején épült hercegi rezidenciaként. A festményekkel és faragványokkal gazdagon díszített, több mint 2600 aranyozott rézlemezzel fedett balkont 1500-ban építették hozzá. A séta után itt is megtekinthetjük az adventi forgatagot. Szállás elfoglalása Innsbruck mellett, vacsora.
4. nap:
Reggeli után utunk Hall in Tirolba utazunk, mely Ausztria egyik legépebben megőrzött középkori kisvárosa. A hegyekben kibányászott sót itt, az Inn parti kikötőkben tették hajókra, a város a sókereskedelem fellegváraként hatalmas jelentőségre tett szert, a XV. században alapított ezüstpénzverde pedig a régió leggazdagabb városává emelte. A látogatás után utunk a Swarovski Kristály világba vezet, ahol gyönyörködhetünk a kristályok káprázatos csillogásában, valamint vásárolhatunk is a gyár shopjában. Innen hazautazás. Érkezés Budapestre a késő esti órákban.
A nevezetességek látogatása a helyi előírások betartása szerint lehetséges.
Információk árakról, programköltségekről és biztosításról
Az ár tartalmazza:
- utazás autóbusszal
- 3 éj szállás
- 3 reggeli
- 2 vacsora
- VOX készülék
- idegenvezetés
Az ár nem tartalmazza:
- útlemondási biztosítás (az út részvételi díjának 1,8 %-a)
- betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás 700 Ft/fő/nap
- belépőjegyek
- idegenforgalmi adó: 1,5 Euro/fő/éj
Felárak:
- egyágyas felár (foglaláskor fizetendő): 45.000 Ft/fő
- egyágyas felár társítással (foglaláskor fizetendő): 22.500 Ft/fő
Belépőjegyek, fakultatív programok, várható költségek:
(Helyszínen fizetendők a megadott pénznemben, készpénzben. Bankkártyás fizetésre nincs lehetőség.)
Swarovski kristályvilág: kb. 25 Euro/fő
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák (foglalási díj, helyi idegenvezető, szervezési költség). Azokban az esetekben, ahol a múzeum, nevezetesség vagy város kötelezően előírja a helyi idegenvezető alkalmazását, az külön, a belépőjeggyel együtt fizetendő a programokon való részvétel arányában.
A fakultatív programok min. 20 fő részvételével indulnak.
Az utazás min. 35 fő részvételével indul.
A programok sorrendje az időjárás, a nyitva tartások és a foglalások függvényében változhat.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
FONTOS TUDNIVALÓK FOGLALÁS ELŐTT
Az aktuális beutazási feltételekről kérjük foglalás és elutazás előtt is tájékozódjon a Konzuli Szolgálat honlapján:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok
Felszállási lehetőségek:
Autóbuszaink Budapestről a Hősök tere, OlofPalme sétány, Műjégpálya és Műcsarnok közötti területről indulnak. Amennyiben olyan utazást választanak, amely a Dunántúl felé haladva (M1, M7 autópályák) hagyja el Magyarországot, lehetőséget biztosítunk Budapesten belül a budai oldalon történő felszállásra, illetve hazaérkezéskor leszállásra. Honlapunkon minden utazásunk esetében jelöljük azokat a lehetőségeket, mikor budai felszállást választhatnak. Foglaláskor, kérjük, válasszák ki, hol szeretnének felszállni az autóbuszra:
- Budapest, Hősök tere, OlofPalme sétány, Műjégpálya és Műcsarnok közötti terület
- Budapest, Móricz Zsigmond körtér/Villányi út. Azokon az utazásokon, ahol az autóbusz a Hősök teréről nem a fent nevezett autóutakon/autópályákon hagyja el a várost (M3-as, 4-es út, M6-os), a budai felszállás nem lehetséges!
- Vidéki felszállási lehetőségekről, kérjük, érdeklődjenek! (Útjainknál jelöljük a fel- és leszállási helyeket, melyet foglaláskor kell kiválasztaniuk. Minden utazásunk esetében a rögzített lehetőségek közül választhatnak, mely az adott helyen, minden esetben útiránynak megfelelően történik.)
A felszállási helyek az indulást megelőző 7 napon belül már nem módosíthatóak!
Ülőhelyek:
Az autóbuszon fix ülőhelyet nem értékesítünk! Az autóbuszt a jelentkezések és a befizetések sorrendjében töltjük, az első soroktól kezdve hátrafelé. Az autóbusz első soraiban az idegenvezető és 2 gépkocsivezető esetén, a gépkocsivezető kap elhelyezést. Utas kéréseket a rendelkezésre álló szabad helyek függvényében igyekszünk teljesíteni. Autóbuszaink méretét a csoport létszámához igazítjuk, mely eredményezheti az ülőhelyek változását. Az ülőhelyek kiosztására vonatkozóan reklamációt nem áll módunkban elfogadni.
Szobatípus:
Útjaink foglalásakor lehetőség van a preferált szobatípus kiválasztására. 2 ágyas szoba foglalása esetén a külön ágyas / franciaágyas igényt minden esetben jelezzük a szálláshelynek, de a szobaelosztásokat a szállodák, panziók végzik, így ezek teljesítéséért nem tudunk felelősséget vállalni. Sok esetben a franciaágyas szoba 2 külön matracot jelent egy kereben, vagy 2 egymás melletti ágyat.
Útlemondási biztosítás: Az árak (részvételi díjak) nem tartalmazzák az útlemondási biztosítást. Minden több napos utazásunk esetén kötelező a biztosítás megkötése.
A biztosítás utazásképtelenség esetére érvényes. (Ha az utas saját vagy vele együtt utazó társa, közeli hozzátartozója háziorvos, szakorvos által igazolt utazásképtelensége (betegség, baleset, haláleset) miatt vagy más igazolható ok (katonai szolgálatra behívás, lakás kirablása, természeti csapás) miatt nem tud részt venni az utazáson a biztosító a felmerült költségeket 10 % önrész levonásával az utasnak megtéríti.) A biztosítás díja több napos utazsok esetében: Alapdíj/Részvételi díj 1.8%-a (jelentkezéskor kötelezően fizetendő), egynapos útjaink esetében a részvételi díj 5% (jelentkezéskor választható).
A kiváltó ok felmerülésétől számítva lehetőleg azonnal, maximum 2 napon belül írásban kell értesíteni az irodát. Amennyiben az irodát később értesítik, a kötbér összege magasabb lehet, viszont a biztosító az orvosi papírok vagy egyéb igazolások dátuma szerint fizet kártérítést.
Baleset- betegség- poggyász biztosítás: Érvényes utas-biztosítással minden külföldi programunkon résztvevő utasunknak rendelkeznie szükséges. Minden utasunk saját felelősségére dönt az utasbiztosításról. Biztosítás hiányában irodánk személyes asszisztenciát nem tud nyújtani a bajba jutottnak (erre hivatott a biztosító Assistance Szolgálata). Továbbá sok esetben bebizonyosodott, hogy jó, ha rendelkezünk az úgynevezett EU kártyával is. Ez azonban nem elegendő nagyon sok esetben. A bankkártyákhoz tartozó biztosítások esetében is célszerű meggyőződni utazás előtt a következőkről:
- rendelkezik-e segítségnyújtó asszisztenciával abban az országban, ahová utazni készülünk,
- milyen összeghatárig nyújt fedezet baj esetén,
- kötődik-e valamilyen feltétel a biztosítás érvényesítéséhez, aktiválásához (pl.: bankkártya használata az adott országban a biztosítási esemény előtt, az utazás időtartama alatt). Amennyiben nincs erre vonatkozóan kiterjedt szolgáltatás, akkor egy káresemény esetén nagyobb költségek merülhetnek fel, melyet az Utazónak kell megfizetnie.
Cégünk az Európai Utazási Biztosító Zrt. szolgáltatását közvetíti. A biztosítás díja minden programunk esetében: 700 Ft/fő/nap. A biztosítási szerződés honlapunkon elérhető.
VOX készülék: A városnézések során annak érdekében, hogy az idegenvezetés nagy létszámú csoportok esetén is jól hallható legyen mindenki számára, fülhallgatós készülékeket alkalmazunk. A készülék elvesztéséből, nem rendeltetésszerű használatából eredő hibáért, illetve okozott kárért irodánk nem vállal felelősséget. Ezen esetekben a készüléket biztosító cég 50 €-ot számít fel a megrongált, illetve elvesztett készülékekért. Ennek költsége a készüléket használót terheli, melyet ezen esetek felmerülésekor idegenvezetőnknek szükséges megfizetnie.
Túra programjaink: Kínálatunkban évről évre növekszik azon útjaink száma, amelyek a természet szépségeit mutatják be és aktív kikapcsolódást tesznek lehetővé. Ezen útjaink fokozati besorolása megfontolt, a terepet jól ismerő túravezetők által történt. Ezeknél az utaknál fontos, hogy mindenki korlátait ismerve, saját felelősségére vesz részt az adott túrán. Szív- és érrendszeri, valamint mozgásszervi megbetegedésben szenvedőknek ezeket az utakat nem ajánljuk. A megfelelő túraöltözet alapfeltétele a túrán való részvételnek. Kérjük jelentkezés előtt, minden esetben figyelmesen olvassák el túravezetőnk ajánlását honlapunkon!