Irodánk a személyes ügyintézést visszavonásig szünetelteti.
Otthoni munkavégzéssel dolgozunk, munkanapokon 9.00-17.00 óra között.
Utazás kereső
Kedves Vivaldi Travel minden dolgozója!
Egy hete értem haza Toszkánából... már fizikailag, a lelkem ott maradt valahol Firenze-Arezzo-Cortona-San Gimignano-Saturnia között. Azt kell mondanom, pedig már nem először utaztam az Irodával, és Zolival - Horváth Zoltán - sem, hogy ilyen élményben még nem volt részem. Vannak emberek, akik varázsolni tudnak. Toscana maga is varázslatos, pedig 37 fokban, kora délután, végigjárni ezeket a csodálatos városokat igazán nem kis feladat.
Egyszerűen szuper volt, a szállás, a vacsora, a programok - bár kicsit mintha soknak tűntek volna néha - este a medencézés a tetőn és útközben a humorral fűszerezett, lelkesen előadott sok-sok történet... hát engem megfogott. Meg a többieket is, Zoli mesteri módon tudott a 46 emberből közösséget kovácsolni. Kedvesen fordult mindenkihez, még a legnehezebb utastárshoz is, mindenkire figyelt, mindenkivel beszélgetett, úgy tűnt, sosem fárad el.
Külön köszönet a két sofőrünknek is, Gábornak és Tamásnak, akik mindenhová elvittek minket, még oda is, ahová nem terveztük... a hazaút pedig gyors volt és hibátlan.
Most akklimatizálódom... megesszük a sok finom olasz tésztát, megisszuk hozzá a borokat és a Grappát, végignézzük az összes fotót, de még így is nehéz. Készülök a következő útra! De Olaszországba csak Horváth Zolival! Ezt ajánlom mindenkinek!
Köszönet a csodálatos élményekért! (És a születésnapos sógornak ajándékba adott proseccoért még külön) Vidor-Kovács trió
Kedves Vivaldisok,
talán még nem késő hogy megírjam élményeinket a varázslatos Dél-Itália kincsei programról. Ez még júliusban történt, a késlekedés okáról később…
Már maga a program is olyan volt, hogy az ínyenc utazó elégedetten csettint – pedig nagyon strapásnak bizonyult, főleg ha hozzáadódott a szinte állandó hőség. De az útnak volt két felfrissítő, feledhetetlen összetevője: Mison Andi meg a légkondis busz. Utaztam életemben eleget, és összeakadtam jó idvezekkel is – na de hát Andi mindenkit felülmúlt. Nagy szerencsénkre a társaság kellemesen fogékony volt az ismeretterjesztésre. Tátott szájjal hallgattam az elvárható információkon túl mindazt a kulturális, néprajzi, történelmi ismeretcsomagot, amit roppant szórakoztató adagokban élvezhettünk. De arra például végképp nem számítottam, hogy elballagunk a nápolyi bűnözőnegyed (biztonságos) peremére is, ráadásul kvázi bűnözésszociológiai ismertetést is kapunk… Gyakorló olaszosként olykor egész picire összementem…
És persze Andi mindig és mindent meg tudott oldani – szóval a csoport angyalaként működött, akár hiszitek, akár nem. Azért még hozzáfűzöm, hogy helyi idvezként Ági is nagyon jó volt – de a meleg és Capri zsúfoltsága ellen mind tehetetlenek voltunk – pedig majdnem mindig sikerült árnyékot is találni. NB. Pompeiről elég sokat tudtam, jártam is ott sok évtizede, na de a gyorskiszolgáló rendszerű bordély nagy újdonság volt…
Késedelmesen küldött levelem oka sajnos maga a Vezúv, ahova ugyan vakmerően felmásztunk, de be kell látnom, ez már nem igazán az én korosztályomnak való. Ezért késlekedtem.
Szóval nagy köszönet a Vivaldinak a szervezésért (még ha utána ki is kellett pihenni a nyaralást) és Mison Andinak mindenért. B.J.Istvánék
Kedves Vivaldi Travel és Latabár Endre!
Hálásan köszönjük a tegnapi napot, az elképesztően egyedi idegenvezetést, a sok minőségi humort Badenig és vissza. Üdvözlettel: J.Ági és Jné S.Edit.
Kedves Jávorszky Krisztina és munkatársai!
Az osztrák Dunakanyar sétahajózás útjukon vettem részt 2024. aug.03-án a legnagyobb örömömre. Mind a szervezés mind az idegenvezető Kuthy Katalin aki nagy tudással, szakértelemmel és empátiával kísérte a csoportot, mind a hajó kényelme Melk és Krems között nagyszerű volt. Ez volt a 11. utam Önökkel és gratulálni tudok Önöknek a szervezésért és a profizmusukért amit ezúton is köszönök. Üdvözlettel: J. Zsuzsanna
Tisztelt Utazási iroda!
Remek jól szervezett utazáson vettünk részt a szombati Osztrák Dunakanyarban.
Nagyszerű, nagyon jól felkészült volt az idegenvezető.
A sofőrök is kiválóan vezettek. Köszönjük.
A Vivaldi Travelt szívesen ajánljuk az utazni vágyóknak!
Köszönjük! Z.Albert
Tisztelt Vivaldi Travel utazási iroda!
Augusztus 3-án részt vettem a Fertó tavi romantika útjúkon. Szeretnék koszonetet mondani hogy ezt a sok szépséget láthattam. Az idegenvezetó maximális munkájához, empátia, mindenkire odafigyelésére felkészúltségére. Egesz biztosan fogok( szeretnék) onokkel utazni. Szép hetet jó munkát kívánok onoknek!!! Údvózlettel S. Miklósné
Kedves Vivaldi Travel,
2024. július végén részt vettünk a Drezda, Berlin és a Szász Svájc utazáson az Önök szervezésében. Tartalmas, jól megszervezett, remekül vezetett utazás volt ez is. Felejthetetlen élményekkel és ismeretekkel gazdagodtunk. Sok szépet láthattunk. Az idegenvezető Kuthy Katalin tudása lenyűgöző volt. Ezzel együtt minden felmerülő kérést is megoldott. Az utazást nagyon biztonságossá és megnyugtatóvá tette az autóbuszvezető Berényi József. Az Ő munkáját is köszönet illeti. Továbbá, hálával vagyunk mindenki felé az irodából, aki a munkájával hozzájárult ahhoz, hogy ez a csodálatos út gördülékenyen megvalósulhasson. Még egyszer köszönjük az élményeket! Viva Vivaldi Travel!
Tisztelt Utazási Iroda!
Köszönetemet fejezem ki az iroda minden dolgozójának, akik a Krakkó-Zakopane út lebonyolításában részt vettek. Kérem tolmácsolják köszönetemet a három idegen vezető részére is. Igazán felkészültek és profik voltak. További munkájukhoz sikereket, a magánéletben minden jót kívánok önöknek! Tisztelettel:P.Gizella
Tisztelt Iroda!
2024. 07.05-től részt vettünk 07.07-ig a Salzburg és a salzkammerguti tóvidék úton. Nagyon jól éreztük magunkat. Az idő nagyon szép volt, de az első két nap inkább kánikulai. A buszsofőr úr szuper, minden rendben volt. Az idegenvezető Csáky Ágnes volt, aki nagyon kedves volt az egész úton. Nagyon sok információt adott át nekünk. A program sűrű (de ez nem baj), így sok mindent láttunk 3 nap alatt. Nekünk személy szerint a Sasfészek program, a hellbrunni kastély és a Császár villa megtekintése tetszett a legjobban. Ezt mindenkinek ajánlom, nem szabad kihagyni. Ez utóbbinál bent sajnos nem lehetett fotózni, ezt nagyon sajnálom. A szállás teljesen megfelelő, tiszta, rendezett, "osztrákos" szállás. Külön kiemelném az ágy kényelmességét. A reggeli és a kávé nagyon finom, bár hiányzott egy kis zöldféle a reggelihez, de ettől függetlenül első osztályú volt. Sajnáljuk, hogy második nap nem volt lehetőség a szervezett vacsorára. Esetleg annyi észrevételem lenne, hogy hazaúton olyan benzinkúton lett volna jó megállni, ahol lett volna étkezési lehetőség. Összességében remek volt ez a 3 nap, pozitívan feltöltött az aktívan eltöltött idő, a szervezés szuper volt. Köszönettel Kati
Kedves Vivaldi!
Csütörtöktől vasárnapig varázslatos utazáson vettünk részt: Nagy Árpád vezetésével bejárhattuk a meseszép Krakkót és környékét. A Wieliczkai sóbánya élethű szobrai, a szépséges Wawel, a Kazimierz színes forgataga, Auschwitz vöröstéglás épületei, amelyek szörnyűségek tanúi, Zakopane faházai, de legfőképpen Krakkó Óvárosa felejthetetlen élményekkel gazdagítottak bennünket. Árpád precíz és pontos tudása Lengyelországról lenyűgöző, nem bírtunk olyat kérdezni tőle, amire ne tudott volna kapásból válaszolni. Emellett türelmes és kedves. Külön köszönet azért, hogy mindig segített az étkeztetés gyors lebonyolításában. A lengyel idegenvezetők, Barbara és Anna is talpraesettek és nagytudásúak voltak.
Buszvezetőnk, András kiválóan vezet, és olykor humorát is csillogtatta, derűs perceket okozva az útjavítás miatti várakozás unalmas órájában.
A szállás remek volt: a modern homlokzat mögött pompásan hozza a "boldog '20-as évek" hangulatát a csodásan felújított korabeli bútorokkal és aláfestő zenével. A szobák nagyok, kényelmesek és ami a legfontosabb: tiszták. A két vacsora és az ebéd ízletes és finom volt, ráadásul belekóstolhattunk az autentikus lengyel gasztronómiába is.
Évek óta utazunk a Vivaldi Travellel, fantasztikusan jó utakat szerveznek, kitűnő és változatos programokkal - bár néha nehezen tudtunk lépést tartani a csoporttal. Már alig várjuk a következő utat! Köszönettel és üdvözlettel: a Wieger család
Kedves Vivaldi Travel,
Először is szeretnék köszönetet mondani Önöknek: több utazásukon is részt vettünk már és mindig nagyon jól élményekkel tértünk haza. Nemrég szüleimet leptem meg a 'Szlovén tengerpart programokkal' utazásukkal, amely elmondásuk alapján nagyszerű volt - nagyon jól érezték magukat, feltöltődve és sok élménnyel tértek haza (bár ők úgy fogalmaztak, hogy nem szerettek volna hazajönni) Mind a szállás, mind a program kiváló volt. Külön szeretnék köszönetet mondani az autóbuszvezetőnek és az idegenvezetőnek az utazás profi lebonyolításáért. Bíró Gábor fantaszikusan vezette a csoportot, humorával és tudásával felejthetetlenné tette ez az utat. További szép napot kívánok! Üdvözlettel:F.Mária
Kedves Vivaldi Travel,
A 2024. év júliusának elején részt vettünk a Szlovén tengerpart programokkal utazáson az Önök szervezésében. Kiválóan megszervezett, remek programokkal megtűzdelt utazás volt, rengeteg szép látnivalóval, és több mint jó szállodával szó szerint Portoroz szívében (!), amely tökéletes pihenési lehetőséget biztosított. Szóval, minden adott volt, csak a derűs csapat kellett hozzá. Ehhez össze is jötünk szép számban.
Bíró Gábor idegenvezető nagyon felkészült, profi munkát végzett. Hatalmas tudását színesen és szórakoztatóan adta elő. Egy szóval: remekelt. Jól kalkulált a közös időnkkel is.
Gábor munkáját kifogástalanul egészítette ki Werfl Imre sofőr, aki kiválóan vezetett, végig biztonságban éreztük magunkat. Tette mindezt hatalmas nyugalommal, pedig nagyon komoly munkát végzett ő is. Az autóbusz patyolat-tiszta volt a teljes utazás során, ami szintén Imre munkáját dicséri.
Örültünk az útnak. Csak ajánlani tudjuk (ezt is). Egyaránt köszönet illeti az irodában dolgozók áldozatos munkáját is, lévén, hogy Önök a háttérből segítették azt a szervezést, amit „élőben” valósítottak meg Gábor és Imre.
Viva Vivaldi Travel! Üdvözlettel, Ü.család
Kedves Vivaldi Csapat! Szeretném megköszönni, hogy egy szuper utazáson vehettem részt. Először utaztam az irodával, és reményeim szerint nem utoljára :)
Tegnap érkeztünk meg a Szlovén tengerpart programokkal útról és csak pozitív benyomásokkal, élményekkel gazdagodtam.
Először is a foglalási folyamat rendkívül egyszerű és átlátható volt, az ügyfélszolgálat pedig a folyamat közben mindig készségesen válaszolt minden kérdésemre nagyon rövid időn belül, segítőkészségből csillagos ötös ;)
Az utazás során minden részlet tökéletes volt, az ajánlott programok és látnivalók pedig felejthetetlen élményeket nyújtottak. Nagyon nagyon jól összerakott programok voltak, és örülök, hogy el tudtak indulni a létszám miatt, kár lett volna lemaradni bármelyikről is. Szuper volt, hogy nem kellett rohanni sehova, mindenre volt idő nyugisan megnézni, és még szabadprogram is belefért. Az pedig, hogy volt egy dedikált nap a strandolásra a lehető legjobb ötlet volt, mindenképpen javaslom megtartani a jövőben is. ;) Külön szeretném kiemelni az idegenvezetőnk, Gábor felkészültségét és kedvességét, aki minden pillanatban gondoskodott arról, hogy jól érezzük magunkat humorának köszönhetően és minden szükséges információval ellátott minket. Még egyszer köszönöm a fantasztikus élményt, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is bátran választom az irodát. :) Üdvözlettel, Orsi
Tisztelt Hesz Éva!
Egy munkahelyi sport klub túra szakosztály vezetőjeként szeretném véleményünket közhírré tenni a június 27-30. között szervezett Alsó-Sziléziai úttal kapcsolatban.
Szakosztályunk nem először volt Lengyelországban. Korábban Zakopane, Krakkó, Wielicka, Nedec, Przemysl voltak a kedvelt célpontjaink. Szeretjük Lengyelországot. Sokat olvastunk Alsó-Sziléziáról is, ezért kerestük a lehetőséget, hogy kivel (utazási irodával) menjünk ide. Keresés után találtunk rá a Vivaldi Travel utazási iroda programjára. Megtetszett, hogy rövid, de látványos túrák is szerepelnek a programok között.
Ez a lehetőség megragadta a tagjainkat, akik közül 26 fő jelentkezett az útra.
Röviden összegzem tapasztalatainkat:
- kiváló, felkészült, sok információt közreadó idegenvezető Nagy Árpád személyében,
- az időbeosztás szervezése példamutató, pontosság jellemezte egész utunkat,
- a túra és kultúra aránya megfelelt elvárásaiknak,
- kiváló szállodai és félpanziós szolgáltatás,
- az autóbusz vezető gondoskodott a biztonságos oda-visszaútról,
- minden program terv szerint megvalósult és ezáltal sok élménnyel tért haza a tagság.
Köszönjük az iroda alkalmazottainak munkáját. Külön köszönjük Nagy Árpád lelkes, kimagasló színvonalú vezetését. Ha mások kérdezik majd tőlem, hogy melyik utazási irodával voltunk, javaslom figyelmükbe Önöket. Üdvözlettel, V. Szilárd
Tisztelt Vivaldi Travel! Pár napja tértem vissza az Önök által szervezett Velence és Dolomitok utazásról. Csodálatos négy nap volt. A programok sokasága és sokfélesége tette felejthetetlenné az ott töltött időt. Ugyanakkor szabadidő is bőven állt rendelkezésünkre. Pauló Eszter, az idegenvezetőnk tyúkanyó módjára vigyázott ránk, rendkívüli tudását átadva nekünk bővítette az adott hellyel kapcsolatos ismereteinket, sőt még az olasz nyelvtudásunkat is. A meghirdetett programok maradéktalanul teljesültek, de még ezen felül is voltak "meglepetések". Tanácsokat kaptunk a szabadidő hasznos eltöltésére is. Imi , a buszvezetőnk nem annyira a szavak mestere, vezetésben viszont rendkivül magabiztos és gyors. Ez volt az első utam ahol egyedül voltam. Egyáltalán nem éreztem magam egyedül utastársaim és Eszter közvetlenségének és nyitottságának köszönhetően. Üdvözlettel: T.-né Sz.Ágnes
Kedves Lányok !
A Velence és a Dolomitok elnevezésű úton vettünk részt 2024. 06.20-06.24-ig. Az út jól szervezett érdekes programokat tartalmazott. Már voltunk mindkét helyszínen, mégis sok új látnivalóban volt részünk. Eszter az idegenvezetőnk kedves határozottságával mindvégig össze tartotta a csoportot, miközben sok érdekes infóval ismertetett meg. A Misurina tónál a libegőzésre vállalkozók, szervezetten felmehettek a hegy csúcsára, ahonnan a tó és a környező hegyek látványa felejthetetlen, szép élmény volt. A Szent György szigeten, Eszter segítségével szintén a magasság kedvelői a harang toronyból is megnézhették Velencét. A bátrabbak gondolázhattak a lagunákban, Velence "utcáin".
Sofőrünk Imi, végig biztos kézzel vezette a buszt , akár az autópályán,akár a kanyargó hegyi utakon. Nagyszerű szállásunk volt, közel a helyszínekhez, finom volt a megszervezett fakultatív vacsora.
Összeségében az irodától megszokott jól szervezett kirándulásban volt részünk, nagyszerű helyszínekkel, szuper idegenvezetéssel párosítva . Utazásunkhoz legközelebb is a Vivaldit választjuk. Üdvözlettel: L. Ferencné
Tisztelt Vivaldi Travel!
2024. júniusában Isztriai nyaraláson jártunk az Önök szervezésében. Steigerwald Julianna idegenvezető kellemes jellemével és nagy tudásával lenyűgözött minket. Minden kérésünket megoldotta, figyelt ránk. Jólesett.
A ragyogóan vezető sofőr – Berényi József – mellett pedig megvolt a teljes biztonság érzete, amelyik a tökéletes utazáshoz elengedhetetlen. József csendben remekelt, mindig ott volt, ahogy és ahol kell. A meleg időben hűtött busszal várt minket.
Így hát élményekkel feltöltődve ért haza az összetartó csapat. Sokadjára utaztunk Önökkel, most sem okoztak csalódást, így hát már tervezzük is a következő utazást Önökkel. Maximális színvonal megfizethető áron. Csak így tovább! Viva Vivaldi Travel! Üdvözlettel, Üveges család