Irodánk a személyes ügyintézést visszavonásig szünetelteti.
Otthoni munkavégzéssel dolgozunk, munkanapokon 9.00-17.00 óra között.
Utazás kereső
Részletes program: Indulás Budapestről, a Hősök teréről reggel 6.00 órakor, folyamatos utazás rövid pihenővel az alsó- ausztriai Melkbe. Fakultatív lehetőség a Szent Benedek-rendi apátság megtekintésére, ahol több mint 900 éve élnek szerzetesek. Naponta a világ minden tájáról érkező látogatók, turisták tömegei zarándokolnak az épületegyütteshez, hogy megcsodálják a barokk remekmű csodás szépségét, mely a Duna fölött magasodó sziklateraszon épült. Az apátság inspirálta Umberto Eccot, a Rózsa neve című, világhírű regényének megírására. A látogatás helyi idegenvezetéssel történik, mely során az interaktív kiállítás segítségével megismerkedhetünk a bencés rend életével a kezdetektől napjainkig. A tárlatvezetés után látogatást tehetünk a hatalmas és méltán híres könyvtárban, majd az apátsági templomban, mely több építészeti érdekességet is magában rejt. A program befejezését követően továbbutazás sétahajóval Krems városába, a Wachau keleti kapujába. A Wachau, mely 2000 óta az Unesco kulturális világörökségi listáján szerepelő, 33 kilométer hosszú völgyszoros a Duna mentén, Melk és Krems an der Donau városok között. A Wachau völgye szolgált az 1200 körül született felnémet hőseposz, a Nibelung-ének helyszínéül is. A hajóról csodálatos látvány tárul szemünk elé: meredek hegyek, szőlősökkel borított domboldalak és romantikus várromok a folyó mindkét partján. Utunk során elhajózunk több legendás várrom mellett is, melyek közül az egyik leghíresebb Dürnstein vára, ahol Oroszlánszívű Richárd angol király raboskodott néhány hétig. Kb. másfél órás utazást követően érkezünk Kremsbe a délutáni órákban. A Duna menti kisváros Ausztria legrégebbi városa. Egy rövid városnéző sétát követően szabadprogramra lesz lehetőség. Visszaindulás a délutáni órákban busszal. Várható visszaérkezés Budapestre a késő esti órákban.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
FONTOS TUDNIVALÓK FOGLALÁS ELŐTT
Az aktuális beutazási feltételekről kérjük foglalás és elutazás előtt is tájékozódjon a Konzuli Szolgálat honlapján:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a belépéshez szükséges oltások / tesztek/ egészségügyi dokumentumok megléte az utazó felelősségi körébe tartozik, az utazási iroda nem jogosult ezek ellenőrzésére.
Felszállási lehetőségek:
Autóbuszaink Budapestről a Hősök tere, Műcsarnok mögötti autóbusz parkolóból indulnak. Amennyiben olyan utazást választanak, amely a Dunántúl felé haladva (M1, M7 autópályák) hagyja el Magyarországot, lehetőséget biztosítunk Budapesten belül a budai oldalon történő felszállásra, illetve hazaérkezéskor leszállásra. Honlapunkon minden utazásunk esetében jelöljük azokat a lehetőségeket, mikor budai felszállást választhatnak. Foglaláskor, kérjük, válasszák ki, hol szeretnének felszállni az autóbuszra:
- Budapest Hősök tere, Műcsarnok mögötti autóbusz parkoló vagy
- Budapest, Móricz Zsigmond körtér/Villányi út (honlapunkon találják a felszállás pontos helyét térképen jelölve). Azokon az utazásokon, ahol az autóbusz a Hősök teréről nem a fent nevezett autóutakon/autópályákon hagyja el a várost (M3-as, 4-es út, M6-os), a budai felszállás nem lehetséges!
- Vidéki felszállási lehetőségekről, kérjük, érdeklődjenek! (Útjainknál jelöljük a fel- és leszállási helyeket, melyet foglaláskor kell kiválasztaniuk. Minden utazásunk esetében a rögzített lehetőségek közül választhatnak, mely az adott helyen, minden esetben útiránynak megfelelően történik.)
A felszállási helyek az indulást megelőző 7 napon belül már nem módosíthatóak!
Ülőhelyek:
Az autóbuszon fix ülőhelyet nem értékesítünk! Az autóbuszt a jelentkezések és a befizetések sorrendjében töltjük, az első soroktól kezdve hátrafelé. Az autóbusz első soraiban az idegenvezető és 2 gépkocsivezető esetén, a gépkocsivezető kap elhelyezést. Utas kéréseket a rendelkezésre álló szabad helyek függvényében igyekszünk teljesíteni. Autóbuszaink méretét a csoport létszámához igazítjuk, mely eredményezheti az ülőhelyek változását. Az ülőhelyek kiosztására vonatkozóan reklamációt nem áll módunkban elfogadni.
Szobatípus:
Útjaink foglalásakor lehetőség van a preferált szobatípus kiválasztására. 2 ágyas szoba foglalása esetén a külön ágyas / franciaágyas igényt minden esetben jelezzük a szálláshelynek, de a szobaelosztásokat a szállodák, panziók végzik, így ezek teljesítéséért nem tudunk felelősséget vállalni. Sok esetben a franciaágyas szoba 2 külön matracot jelent egy kereben, vagy 2 egymás melletti ágyat.
Útlemondási biztosítás: Az árak (részvételi díjak) nem tartalmazzák az útlemondási biztosítást. Minden több napos utazásunk esetén kötelező a biztosítás megkötése.
A biztosítás utazásképtelenség esetére érvényes. (Ha az utas saját vagy vele együtt utazó társa, közeli hozzátartozója háziorvos, szakorvos által igazolt utazásképtelensége (betegség, baleset, haláleset) miatt vagy más igazolható ok (katonai szolgálatra behívás, lakás kirablása, természeti csapás) miatt nem tud részt venni az utazáson a biztosító a felmerült költségeket 10 % önrész levonásával az utasnak megtéríti.) A biztosítás díja több napos utazsok esetében: Alapdíj/Részvételi díj 1.5%-a (jelentkezéskor kötelezően fizetendő), egynapos útjaink esetében a részvételi díj 5% (jelentkezéskor választható).
A kiváltó ok felmerülésétől számítva lehetőleg azonnal, maximum 2 napon belül írásban kell értesíteni az irodát. Amennyiben az irodát később értesítik, a kötbér összege magasabb lehet, viszont a biztosító az orvosi papírok vagy egyéb igazolások dátuma szerint fizet kártérítést.
Baleset- betegség- poggyász biztosítás: Érvényes utas-biztosítással minden külföldi programunkon résztvevő utasunknak rendelkeznie szükséges. A külföldön segítséget nyújtó biztosítási kártyát indulás előtt idegenvezetőink ellenőrzhetik az autóbuszon. Minden utasunk saját felelősségére dönt az utasbiztosításról. Biztosítás hiányában irodánk személyes asszisztenciát nem tud nyújtani a bajba jutottnak (erre hivatott a biztosító Assistance Szolgálata). Továbbá sok esetben bebizonyosodott, hogy jó, ha rendelkezünk az úgynevezett EU kártyával is. Ez azonban nem elegendő nagyon sok esetben. A bankkártyákhoz tartozó biztosítások esetében is célszerű meggyőződni utazás előtt a következőkről:
- rendelkezik-e segítségnyújtó asszisztenciával abban az országban, ahová utazni készülünk,
- milyen összeghatárig nyújt fedezet baj esetén,
- kötődik-e valamilyen feltétel a biztosítás érvényesítéséhez, aktiválásához (pl.: bankkártya használata az adott országban a biztosítási esemény előtt, az utazás időtartama alatt). Amennyiben nincs erre vonatkozóan kiterjedt szolgáltatás, akkor egy káresemény esetén nagyobb költségek merülhetnek fel, melyet az Utazónak kell megfizetnie.
Cégünk az Európai Utazási Biztosító Zrt. szolgáltatását közvetíti. A biztosítás díja minden programunk esetében: 700 Ft/fő/nap. A biztosítási szerződés honlapunkon elérhető.
VOX készülék: A városnézések során annak érdekében, hogy az idegenvezetés nagy létszámú csoportok esetén is jól hallható legyen mindenki számára, fülhallgatós készülékeket alkalmazunk. A készülék elvesztéséből, nem rendeltetésszerű használatából eredő hibáért, illetve okozott kárért irodánk nem vállal felelősséget. Ezen esetekben a készüléket biztosító cég 50 €-ot számít fel a megrongált, illetve elvesztett készülékekért. Ennek költsége a készüléket használót terheli, melyet ezen esetek felmerülésekor idegenvezetőnknek szükséges megfizetnie.
Túra programjaink: Kínálatunkban évről évre növekszik azon útjaink száma, amelyek a természet szépségeit mutatják be és aktív kikapcsolódást tesznek lehetővé. Ezen útjaink fokozati besorolása megfontolt, a terepet jól ismerő túravezetők által történt. Ezeknél az utaknál fontos, hogy mindenki korlátait ismerve, saját felelősségére vesz részt az adott túrán. Szív- és érrendszeri, valamint mozgásszervi megbetegedésben szenvedőknek ezeket az utakat nem ajánljuk. A megfelelő túraöltözet alapfeltétele a túrán való részvételnek. Kérjük jelentkezés előtt, minden esetben figyelmesen olvassák el túravezetőnk ajánlását honlapunkon!
Nézze meg további ajánlatainkat!
Kedves Vivaldi Travel!
Tegnap Ausztriában hajókáztunk. Sokadszor voltunk Önökkel, soha nem csalódtunk. Kitűnő idegenvezetőik vannak, tegnap Kuthy Katalin pesztrálta a csoportot. Tudásával, humorával, kedves határozottságával, problémamegoldó képességével nálunk vezeti a kiválóak listáját. Csatlakozik hozzá a melki apátságot bemutató helyi tárlatvezető. Ismét kaptunk Önöktől az ő segítségükkel egy tökéletes napot. Mindenkinek köszönjük!
Cs. Andrea
Tisztelt Kuty Katalin!
Szeptember 10-ei kirándulást felülmúlta az előzetes elképzelésemet, tökéletesen sikerült! Pontos indulás-megérkezés, szakszerű idegenvezetéssel - vibráló humorral - figyelmesen, kedvesen. Az utazás kényelmes, a sofőr vezetése pontos-megfelelő, a program összeállítása - utazás-hajókázás-látványosságok megtekintése-arányos léptékű!
Nagyon nagy élményt nyújtott ez a nap!
Jó egészséget és további sikereket kívánok az idegenvezetében! Köszönettel és tisztelettel! N-né L. Éva
Vivaldi Travel Vezetőjének!
Auguaztus 6.-án ismét igénybe vettük az Osztrák Dunakanyar társas utat. Bár az időjárás eleinte nem volt hozzánk kegyes de Latabár Endre idegenvezető ur ,felkészültsége, figyelmessége, kedvessége mindenért kárpotolt. Ezuton szeretnénk megköszönni munkáját,odaadását,- Gábor gépkocsivezetővel – együtt. Gratulálunk a munkatársaikhoz. Üdvözlettel: P. Sándorné, H. Sándorné, K. Zsuzsa,M. Endre.
Tisztelt Vivaldi Travel,
2022. június 18-án az Önök közreműködésével az Osztrák Dunakanyart látogattuk meg. Kuthy Katalin idegenvezető példátlan tudása ismét minden kétséget kizáróan bizonyította a belevalóságát és a széleskörű műveltségét. A ragyogóan vezető sofőrök Zoltán és Tamás mellett pedig megvolt az elengedhetetlen teljes biztonság érzetünk. A csodaszép látottak hatására fizikailag fáradtan ugyan, lélekben viszont annál inkább feltöltődve értünk haza! Szerettük a kirándulás minden percét. A szervezés és az egész kirándulás újfent „Vivaldi szintűek” voltak. Sokadjára utaztunk Önökkel, most sem okoztak csalódást. Sőt! Már tudjuk hová is szeretnénk utazni a következő alkalommal. Természetesen – Önökkel. Viva Vivaldi Travel! Üdvözlettel, Üveges család
Kedves Vivaldi Travel Kft. ügyintézője!
Ez úton szeretném megköszönni 5 fős kis csoportunk nevében az "Osztrák- Dunakanyar hajókirándulással" nevű út szervezését. Nagyon tartalmas, gyönyörű kiránduláson vettünk részt, melynek idegenvezetője Katalin egy rendkívül nagy tudású, jó humorú , kedves hölgy volt . Sok ismerettel gazdagodtunk az út során , meglátogatva a Melki apátságot, Krems városát . A hajóút csodálatos időben egy mesébe illó tájon felejthetetlen marad. Csak biztatni tudok mindenkit , hogy jelentkezzen erre az egy napos gyönyörű kirándulásra , főleg egy ilyen remek idegenvezetővel mint Katika.
Köszönjük a szervezést, további sok sikert kívánunk , máskor is szeretnénk az Önök szervezésében kirándulni.
Üdvözlettel: V. Mária
Tisztelt Vivaldi Travel!
Tegnap (2019.08.25) párommal az "Osztrák Dunakanyar sétahajózással" programjukon vettünk részt. Kuthy Katalin idegenvezetőjük szenzációs volt! Élményszámba ment az általa vezetett kirándulás. Én még ilyen nagy tudással rendelkező idegenvezetővel nem találkoztam. Mindent tudott és ezt ráadásul humorral fűszerezte! :-) Összefüggéseiben látta az egész történelmet, hihetetlen volt. Köszönjük neki (és Önöknek is) ezt a felejthetetlen kirándulást! Üdvözlettel: R. Péter
Tisztelt Vivaldi Travel!
Ezuton szeretnek koszonetet mondani Kuthy Katalin idegenvezetonek kimagaslo teljesitmenyeert, lelkes munkajaert es igen szeleslatokoru tajekozottsagaert, mely altal Europa tortenelmenek aktualis kitekintesekkel tarkitott, erdekes es ertheto osszefoglalasaval ismertetett meg bennunket a tegnapi Wachau-i utunk soran!
Minden jot kivanva, udvozlettel: R. J.
Tisztelt Vivaldi Travel!
Csodálatos utazáson vettünk részt a Vivaldi Travel Osztrák Dunakanyar sétahajózással nevű programján. Köszönjük Kuthy Katalin idegenvezetőnek a szuper vezetést, azt a hatalmas tudást, amelynek kis részét próbált átadni az utazás során. Kitűnő volt a programszervezés, a Melki Apátság épületében tett látogatás is , és a hajózás is, ahol gyönyörű tájakat láthattunk. Szuper nap volt, köszönjük Vivaldi, Köszönjük Kuthy Katalin!
Cs. József és Cs. Józsefné
Tisztelt Hölgyem/Uram,
2017.09.30-án az "Osztrák Dunakanyar" elnevezésű 1 napos kiránduláson vettem részt; Kuthy Katalin kolléganőjük vezetésével. Az idegenvezető hölgy nem pusztán profi, hanem finom-abszolút intelligens humorával megfűszerezve egy élménnyé tette a napot; a "száraz" történelmi vonatkozásokat, adatokat is élvezet volt hallgatni. Komolyan: ittam minden szavát; így hát nemcsak kikapcsolódtam, de tanultam is. Mindemellett jól megszervezett volt a nap: volt szabadidő, de nem túl sok, hogy az ember elunja, programdús volt, de nem érezhette magát senki "túlhajszolva". Tökéletes nap volt; semmit nem változtattam volna rajta és ezért hálás köszönetet mondok Önöknek!
Üdvözlettel:
M. Laura
Tisztelt Vivaldi Travel!
Augusztus 27-én részt vettünk az „Osztrák Dunakanyar sétahajózással" elnevezésű utazáson Kuthy Katalin idegenvezető csodálatos irányításával. Maximálisan elégedettek vagyunk az idegenvezető mindenre kiterjedő, érdekesen előadott információival, kedves, udvarias terelgetésével. A maradandó élményt nyújtó látnivalókon kívül, jó érzéssel gondolunk vissza erre az utazásra. KÖSZÖNJÜK KUTHY KATALIN MUNKÁJÁT!
A további utak szervezéséhez, lebonyolításához további jó munkát kívánunk Önöknek!
Köszönettel és tisztelettel:
Sch.né Sz. Julianna és férje
Július 22-én szép utunk volt az Osztrák Dunakanyaron sétahajózással egybekötve. Köszönet az idegenvezetőnek a széleskörű tájékoztatásért. Nagyon jól éreztük magunkat.
P. Katalin
Szeretnénk megköszönni a páratlan és csodálatos utazást amit ez az út nyújtott számunkra.
Külön köszönet és tisztelet Kuthy Katalin idegenvezetőnek a páratlan és lenyűgözően gazdag ismeret anyag átadásáért. Egyszerűen fantasztikus! Páratlan élmény volt vele az utazás minden pillanata.
Köszönjük!
J. R. Judit és B. Ilona
Szombaton voltunk Önökkel egy napos wachaui hajózáson.
Az idegenvezető -Kuthy Katalin- idegenvezető páratlan munkáját szeretnék megköszönni. Hatalmas tudást adott, humorral vegyítve, a történelem folyamatába ágyazva.
Fantasztikus volt. Köszönjük.
Az út jól szervezett, élvezetes volt.
Köszönettel: V. Károly, K. Katalin
A Vivaldi Travel kedves Munkatársai részére!
Szombaton egy nagyon szép kiránduláson vettünk részt Melkben. KÖSZÖNJÜK!
Pálosi Magdi
Szia Adri,
Klassz volt a melki túra, különleges volt a dunai hajózás is és nagyon aranyos volt a Timi is.
Szabolcs
Kedves Vivaldi Travel Vezetösége ! Szerintem, Magyarország legjobb utazási irodája. Programok, választék, részvételi díj, idegenvezetök. Többször voltam önökkel, és minden alkalommal csak kellemes élmények értek. Legutóbb, a múlt héten voltam, Az Osztrák Dunakanyarba. Gyönyörű volt, és az idegenvezetöre, Racskó Tímeára méltán bűszke lehet az iroda. A tudása és rátermettsége fantasztikus volt. Köszönöm, és további sok jó utat kivánok mindenkinek. Kormány Judit