Vivaldi Travel
Négy évszakban utazunk

Irodánk a személyes ügyintézést visszavonásig szünetelteti.
Otthoni munkavégzéssel dolgozunk, munkanapokon 9.00-17.00 óra között.

Kassa és a Vizsolyi Biblia

                                                                                                             
Ajánlatkérés
Programleírás
Információk

Részletes programajánlat

Árakról, programköltségekről, biztosításról

Indulás 06.00-kor Budapestről, a Hősök teréről, a Műcsarnok mögötti parkolóból. Folyamatos utazás majd érkezés Betlérre, ahol a Felvidék egyik legfontosabb főúri kastélyát, az Andrássy-kastélyt látogatjuk meg. A vezetett kastélylátogatás után felkeressük Andrássy Dénes és felesége Franciska szecessziós stílusban készült mauzóleumát. Ezután folytatjuk utunkat Szlovákia második legnépesebb városába Kassára, mely 2013-ban az Európa Kulturális Fővárosa címet viselte. Ebből az alkalomból a városban rengeteg fejlesztés és felújítás történt. Vezetett városnéző séta keretében megtekintjük a gótikus építészet nagyszerű alkotását, a közelmúltban restaurált Szent Erzsébet püspöki székesegyházat, a kassai dómot, a Szent Mihály kápolnát, az Orbán tornyot, a Színház épületét, a zenélő szökőkutat, az egykori nemesi palotákat. Séta után szabadprogram Kassa belvárosában, mely során felkereshetjük II. Rákóczi Ferenc emlékét őrző Rodostó-házat is.

A délután további részében Vizsolyra látogatunk, ahol megismerkedünk az Árpád-kori templom történetével és freskóival, megismerkedhetünk az egyik legfontosabb nemzeti kincsünkkel, a Vizsolyi Bibliával, melynek nagy szerepe volt magyarságunk és a magyar nyelv fenntartásában. Vizsolyban felkeressük a híres Mézmúzeumot, ahol interaktív előadás keretében megismerkedhetünk a méhek világával, különleges mézeket kóstolhatunk. A látogatást követően hazautazás. Érkezés Budapestre a késő esti órákban.

A nevezetességek látogatása a helyi előírások betartása szerint lehetséges.

Információk árakról, programköltségekről és biztosításról

Az ár tartalmazza:
-utazás autóbusszal
-idegenvezetés

Az ár nem tartalmazza:
-betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás 700 Ft/fő/nap
-programok költségei
-fakultatív útlemondási (sztornó) biztosítás, mely a részvételi díj 5 %-a

Belépőjegyek, fakultatív programok, várható költségek:
(Helyszínen fizetendők a megadott pénznemben, készpénzben. Bankkártyás fizetésre nincs lehetőség.)

Betléri kastély + Mauzóleum:kb. 15 euro/fő
Kassa városnézés, belépők:kb. 12 Euro/fő
Vizsoly Biblia:kb. 1500 Ft/fő
Vizsoly Mézmúzeum:kb. 1000 Ft/fő

Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák (foglalási díj, helyi idegenvezető, szervezési költség). Azokban az esetekben, ahol a múzeum, nevezetesség vagy város kötelezően előírja a helyi idegenvezető alkalmazását, az külön, a belépőjeggyel együtt fizetendő a programokon való részvétel arányában.

A fakultatív programok min. 20 fő részvételével indulnak.
Az utazás min. 35 fő részvételével indul.

A programok sorrendje az időjárás, a nyitva tartások és a foglalások függvényében változhat. 

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

FONTOS TUDNIVALÓK FOGLALÁS ELŐTT

Az aktuális beutazási feltételekről kérjük foglalás és elutazás előtt is tájékozódjon a Konzuli Szolgálat honlapján:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok

Felszállási lehetőségek:

Autóbuszaink Budapestről a Hősök tere, OlofPalme sétány, Műjégpálya és Műcsarnok közötti területről indulnak. Amennyiben olyan utazást választanak, amely a Dunántúl felé haladva (M1, M7 autópályák) hagyja el Magyarországot, lehetőséget biztosítunk Budapesten belül a budai oldalon történő felszállásra, illetve hazaérkezéskor leszállásra. Honlapunkon minden utazásunk esetében jelöljük azokat a lehetőségeket, mikor budai felszállást választhatnak. Foglaláskor, kérjük, válasszák ki, hol szeretnének felszállni az autóbuszra:
- Budapest, Hősök tere, OlofPalme sétány, Műjégpálya és Műcsarnok közötti terület
- Budapest, Móricz Zsigmond körtér/Villányi út. Azokon az utazásokon, ahol az autóbusz a Hősök teréről nem a fent nevezett autóutakon/autópályákon hagyja el a várost (M3-as, 4-es út, M6-os), a budai felszállás nem lehetséges!
- Vidéki felszállási lehetőségekről, kérjük, érdeklődjenek! (Útjainknál jelöljük a fel- és leszállási helyeket, melyet foglaláskor kell kiválasztaniuk. Minden utazásunk esetében a rögzített lehetőségek közül választhatnak, mely az adott helyen, minden esetben útiránynak megfelelően történik.)
A felszállási helyek az indulást megelőző 7 napon belül már nem módosíthatóak! 

Ülőhelyek:
Az autóbuszon fix ülőhelyet nem értékesítünk! Az autóbuszt a jelentkezések és a befizetések sorrendjében töltjük, az első soroktól kezdve hátrafelé. Az autóbusz első soraiban az idegenvezető és 2 gépkocsivezető esetén, a gépkocsivezető kap elhelyezést. Utas kéréseket a rendelkezésre álló szabad helyek függvényében igyekszünk teljesíteni. Autóbuszaink méretét a csoport létszámához igazítjuk, mely eredményezheti az ülőhelyek változását. Az ülőhelyek kiosztására vonatkozóan reklamációt nem áll módunkban elfogadni.

Szobatípus:
Útjaink foglalásakor lehetőség van a preferált szobatípus kiválasztására. 2 ágyas szoba foglalása esetén a külön ágyas / franciaágyas igényt minden esetben jelezzük a szálláshelynek, de a szobaelosztásokat a szállodák, panziók végzik, így ezek teljesítéséért nem tudunk felelősséget vállalni. Sok esetben a franciaágyas szoba 2 külön matracot jelent egy kereben, vagy 2 egymás melletti ágyat. 

Útlemondási biztosítás: Az árak (részvételi díjak) nem tartalmazzák az útlemondási biztosítást. Minden több napos utazásunk esetén kötelező a biztosítás megkötése.
A biztosítás utazásképtelenség esetére érvényes. (Ha az utas saját vagy vele együtt utazó társa, közeli hozzátartozója háziorvos, szakorvos által igazolt utazásképtelensége (betegség, baleset, haláleset) miatt vagy más igazolható ok (katonai szolgálatra behívás, lakás kirablása, természeti csapás) miatt nem tud részt venni az utazáson a biztosító a felmerült költségeket 10 % önrész levonásával az utasnak megtéríti.) A biztosítás díja több napos utazsok esetében: Alapdíj/Részvételi díj 1.8%-a (jelentkezéskor kötelezően fizetendő), egynapos útjaink esetében a részvételi díj 5% (jelentkezéskor választható).

A kiváltó ok felmerülésétől számítva lehetőleg azonnal, maximum 2 napon belül írásban kell értesíteni az irodát. Amennyiben az irodát később értesítik, a kötbér összege magasabb lehet, viszont a biztosító az orvosi papírok vagy egyéb igazolások dátuma szerint fizet kártérítést.

Baleset- betegség- poggyász biztosítás: Érvényes utas-biztosítással minden külföldi programunkon résztvevő utasunknak rendelkeznie szükséges. Minden utasunk saját felelősségére dönt az utasbiztosításról. Biztosítás hiányában irodánk személyes asszisztenciát nem tud nyújtani a bajba jutottnak (erre hivatott a biztosító Assistance Szolgálata). Továbbá sok esetben bebizonyosodott, hogy jó, ha rendelkezünk az úgynevezett EU kártyával is. Ez azonban nem elegendő nagyon sok esetben. A bankkártyákhoz tartozó biztosítások esetében is célszerű meggyőződni utazás előtt a következőkről:
- rendelkezik-e segítségnyújtó asszisztenciával abban az országban, ahová utazni készülünk, 
- milyen összeghatárig nyújt fedezet baj esetén,
- kötődik-e valamilyen feltétel a biztosítás érvényesítéséhez, aktiválásához (pl.: bankkártya használata az adott országban a biztosítási esemény előtt, az utazás időtartama alatt). Amennyiben nincs erre vonatkozóan kiterjedt szolgáltatás, akkor egy káresemény esetén nagyobb költségek merülhetnek fel, melyet az Utazónak kell megfizetnie.
Cégünk az Európai Utazási Biztosító Zrt. szolgáltatását közvetíti. A biztosítás díja minden programunk esetében: 700 Ft/fő/nap. A biztosítási szerződés honlapunkon elérhető.

VOX készülék: A városnézések során annak érdekében, hogy az idegenvezetés nagy létszámú csoportok esetén is jól hallható legyen mindenki számára, fülhallgatós készülékeket alkalmazunk. A készülék elvesztéséből, nem rendeltetésszerű használatából eredő hibáért, illetve okozott kárért irodánk nem vállal felelősséget. Ezen esetekben a készüléket biztosító cég 50 €-ot számít fel a megrongált, illetve elvesztett készülékekért. Ennek költsége a készüléket használót terheli, melyet ezen esetek felmerülésekor idegenvezetőnknek szükséges megfizetnie.

Túra programjaink: Kínálatunkban évről évre növekszik azon útjaink száma, amelyek a természet szépségeit mutatják be és aktív kikapcsolódást tesznek lehetővé. Ezen útjaink fokozati besorolása megfontolt, a terepet jól ismerő túravezetők által történt. Ezeknél az utaknál fontos, hogy mindenki korlátait ismerve, saját felelősségére vesz részt az adott túrán. Szív- és érrendszeri, valamint mozgásszervi megbetegedésben szenvedőknek ezeket az utakat nem ajánljuk. A megfelelő túraöltözet alapfeltétele a túrán való részvételnek. Kérjük jelentkezés előtt, minden esetben figyelmesen olvassák el túravezetőnk ajánlását honlapunkon!

Árakról, programköltségekről, biztosításról

Nézze meg további ajánlatainkat!

Rólunk írták

A Vizsolyi Biblia és Kassa 2019. június 22.
Tisztelt Vivaldi Travel!
 
A hétvégén ismét csodálatos helyeken jártunk az Önök segítségével. Először Kassát néztük meg, utána Vizsolyban időztünk a református templomban, illetve megismerkedhettünk az egyik legfontosabb nemzeti kincsünkkel, a Vizsolyi Bibliával. Végül a nap méhész manufaktúrában záródott, az interaktív részvétel lehetőségével. Nem tudni, hogy a program melyik része volt érdekesebb, tartalmasabb. Szó szerint minden percét élveztük.

Horváth Zoltán idegenvezető újra bizonyította a belevalóságát és a páratlan műveltségét, a ragyogóan vezető sofőrök mellett pedig megvolt az elengedhetetlen biztonság érzése.

Azt már most is biztosan tudjuk, hogy ismét Önökkel – a legjobbakkal – kelünk útra.

Viva Vivaldi Travel!
 
 
Köszönettel, Ü. család
A Vizsolyi Biblia és Kassa 2018. május 13.

Tisztelt Iroda!
Sokadszor szervezek Önökkel utazást. Tegnap éppen Kassán és Vizsolyban jártam a Vivaldival.
Szeretném megköszönni a kiváló szervezést, az idegenvezető felkészültségét, kedvességét és humorát.
Gördülékeny volt, pontos, precíz, határozott. Kár, hogy a szállodákhoz hasonlóan nem lehet Önöket a neten értékelni. (én legalábbis nem találtam meg) Igazi élmény volt, köszönöm szépen!
Üdvözlettel: C. Erika

A Vizsolyi Biblia és Kassa 2017. október 14.

Kedves Eszter és Adrienn!

Hálás köszönet a sok segítségért. Nagyon jól sikerült a program lebonyolítása.
Horváth Zoltán idegenvezető kellemes, közvetlenséggel és nagy tájékozottsággal vezette a csoportot. Úgy éreztük, hogy közénk tartozik. A busz vezetője is figyelmes volt az utasokkal. A program kielégítő volt, idősek számára sem volt nagyon fárasztó.
Még egyszer köszönjük, hogy nagy odafigyeléssel és lelkesedéssel intézték a lebonyolítást.

Üdv. M. Ferencné/Zsuzsa és a 36 fős csoport.

A Vizsolyi Biblia és Kassa 2017. június 17.
Tisztelt Vivaldi Travel!
Szombaton,egy napos úton vettünk részt Édesanyámmal,Kassa és a vizsolyi biblia utazáson!
Remekül éreztük magunkat,ehhez nagyban hozzájárult Zoltán,az idegenvezetőnk,Kassán Zita a helyi kísérőnk és Ilona aki Vizsolyban kalauzolt minket!
Nagyon köszönjük mindhármójuknak!
Régóta szeretem volna eljutni ezekre a helyekre,mindig is vonzott a Felvidék és van még város amit szeretnék meglátogatni!
 
Köszönöm a segítségüket!
Tisztelettel
J-H. Andrea