Irodánk a személyes ügyintézést visszavonásig szünetelteti.
Otthoni munkavégzéssel dolgozunk, munkanapokon 9.00-17.00 óra között.
Utazás kereső
Indulás Budapestről reggel 5.00 órakor, a Hősök teréről. Egy rövidebb pihenőt követően érkezés a Zotter Csokoládégyárba, ahol bepillantást nyerhetünk a mára már valóságos kultusszal rendelkező bio-csokoládé készítés rejtelmeibe. A gyár termékskáláján 150 féle csokoládé található, ebből szinte mindegyik kóstolható a túra folyamán. A túra végeztével lehetőségük nyílik a gyár mintaboltjában megvásárolni az előzetesen megkóstolt termékeket. Délután Grazba utazunk, ahol a városnézés keretében az alábbi nevezetességeket tekintjük meg: Dóm-Mauzóleum-főhercegi rezidencia-Jezsuita rendház-Schlossberg, majd rövid szabadidő következik. Az állítás, mely szerint Graz Ausztria adventi fővárosa is lehetne, minden különösebb indoklás nélkül megállja a helyét – hiszen alig találni még egy olyan osztrák települést, ahol a város életében ilyen nagy szerepet játszana a karácsonyi időszak. A város különlegessége ilyenkor az 50 tonna jégből faragott Adventi Betlehem, de a Városházán látható hatalmas kalendáriumot is érdemes megtekinteni. Az óváros valamennyi nagyobb terén adventi vásárok várják az érdeklődőket. Karácsonyfadíszek, kézműves alkotások és különleges ajándékok közül válogathatnak, a vásárt pedig belengi a karácsonyi sütemények és regionális finomságok, valamint a gőzölgő forralt bor, a gyümölcsbor és a puncs édeskés illata. A graziak a karácsonyi kapkodás és rohanás helyett szívesebben sétálgatnak a hangulatos adventi vásárokon, hogy barátokkal találkozzanak és élvezzék az ünnepig hátralévő meghitt napokat. Hazaindulás a késő délutáni órákban, érkezés Budapestre a késő esti órákban.
A nevezetességek látogatása a helyi előírások betartása szerint lehetséges.
Információk árakról, programköltségekről és biztosításról
Az ár tartalmazza:
-utazás autóbusszal
-idegenvezetés
Az ár nem tartalmazza:
-betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás 700 Ft/fő/nap
-programok költségei
-fakultatív útlemondási (sztornó) biztosítás, mely a részvételi díj 5 %-a
Belépőjegyek, fakultatív programok, várható költségek:
(Helyszínen fizetendők a megadott pénznemben, készpénzben. Bankkártyás fizetésre nincs lehetőség.)
Zotter csokoládégyár | kb. 22 Euro/fő |
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák (foglalási díj, helyi idegenvezető, szervezési költség). Azokban az esetekben, ahol a múzeum, nevezetesség vagy város kötelezően előírja a helyi idegenvezető alkalmazását, az külön, a belépőjeggyel együtt fizetendő a programokon való részvétel arányában.
A fakultatív programok min. 20 fő részvételével indulnak.
Az utazás min. 35 fő részvételével indul.
A programok sorrendje az időjárás, a nyitva tartások és a foglalások függvényében változhat.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
FONTOS TUDNIVALÓK FOGLALÁS ELŐTT
Az aktuális beutazási feltételekről kérjük foglalás és elutazás előtt is tájékozódjon a Konzuli Szolgálat honlapján:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok
Felszállási lehetőségek:
Autóbuszaink Budapestről a Hősök tere, OlofPalme sétány, Műjégpálya és Műcsarnok közötti területről indulnak. Amennyiben olyan utazást választanak, amely a Dunántúl felé haladva (M1, M7 autópályák) hagyja el Magyarországot, lehetőséget biztosítunk Budapesten belül a budai oldalon történő felszállásra, illetve hazaérkezéskor leszállásra. Honlapunkon minden utazásunk esetében jelöljük azokat a lehetőségeket, mikor budai felszállást választhatnak. Foglaláskor, kérjük, válasszák ki, hol szeretnének felszállni az autóbuszra:
- Budapest, Hősök tere, OlofPalme sétány, Műjégpálya és Műcsarnok közötti terület
- Budapest, Móricz Zsigmond körtér/Villányi út. Azokon az utazásokon, ahol az autóbusz a Hősök teréről nem a fent nevezett autóutakon/autópályákon hagyja el a várost (M3-as, 4-es út, M6-os), a budai felszállás nem lehetséges!
- Vidéki felszállási lehetőségekről, kérjük, érdeklődjenek! (Útjainknál jelöljük a fel- és leszállási helyeket, melyet foglaláskor kell kiválasztaniuk. Minden utazásunk esetében a rögzített lehetőségek közül választhatnak, mely az adott helyen, minden esetben útiránynak megfelelően történik.)
A felszállási helyek az indulást megelőző 7 napon belül már nem módosíthatóak!
Ülőhelyek:
Az autóbuszon fix ülőhelyet nem értékesítünk! Az autóbuszt a jelentkezések és a befizetések sorrendjében töltjük, az első soroktól kezdve hátrafelé. Az autóbusz első soraiban az idegenvezető és 2 gépkocsivezető esetén, a gépkocsivezető kap elhelyezést. Utas kéréseket a rendelkezésre álló szabad helyek függvényében igyekszünk teljesíteni. Autóbuszaink méretét a csoport létszámához igazítjuk, mely eredményezheti az ülőhelyek változását. Az ülőhelyek kiosztására vonatkozóan reklamációt nem áll módunkban elfogadni.
Szobatípus:
Útjaink foglalásakor lehetőség van a preferált szobatípus kiválasztására. 2 ágyas szoba foglalása esetén a külön ágyas / franciaágyas igényt minden esetben jelezzük a szálláshelynek, de a szobaelosztásokat a szállodák, panziók végzik, így ezek teljesítéséért nem tudunk felelősséget vállalni. Sok esetben a franciaágyas szoba 2 külön matracot jelent egy kereben, vagy 2 egymás melletti ágyat.
Útlemondási biztosítás: Az árak (részvételi díjak) nem tartalmazzák az útlemondási biztosítást. Minden több napos utazásunk esetén kötelező a biztosítás megkötése.
A biztosítás utazásképtelenség esetére érvényes. (Ha az utas saját vagy vele együtt utazó társa, közeli hozzátartozója háziorvos, szakorvos által igazolt utazásképtelensége (betegség, baleset, haláleset) miatt vagy más igazolható ok (katonai szolgálatra behívás, lakás kirablása, természeti csapás) miatt nem tud részt venni az utazáson a biztosító a felmerült költségeket 10 % önrész levonásával az utasnak megtéríti.) A biztosítás díja több napos utazsok esetében: Alapdíj/Részvételi díj 1.8%-a (jelentkezéskor kötelezően fizetendő), egynapos útjaink esetében a részvételi díj 5% (jelentkezéskor választható).
A kiváltó ok felmerülésétől számítva lehetőleg azonnal, maximum 2 napon belül írásban kell értesíteni az irodát. Amennyiben az irodát később értesítik, a kötbér összege magasabb lehet, viszont a biztosító az orvosi papírok vagy egyéb igazolások dátuma szerint fizet kártérítést.
Baleset- betegség- poggyász biztosítás: Érvényes utas-biztosítással minden külföldi programunkon résztvevő utasunknak rendelkeznie szükséges. Minden utasunk saját felelősségére dönt az utasbiztosításról. Biztosítás hiányában irodánk személyes asszisztenciát nem tud nyújtani a bajba jutottnak (erre hivatott a biztosító Assistance Szolgálata). Továbbá sok esetben bebizonyosodott, hogy jó, ha rendelkezünk az úgynevezett EU kártyával is. Ez azonban nem elegendő nagyon sok esetben. A bankkártyákhoz tartozó biztosítások esetében is célszerű meggyőződni utazás előtt a következőkről:
- rendelkezik-e segítségnyújtó asszisztenciával abban az országban, ahová utazni készülünk,
- milyen összeghatárig nyújt fedezet baj esetén,
- kötődik-e valamilyen feltétel a biztosítás érvényesítéséhez, aktiválásához (pl.: bankkártya használata az adott országban a biztosítási esemény előtt, az utazás időtartama alatt). Amennyiben nincs erre vonatkozóan kiterjedt szolgáltatás, akkor egy káresemény esetén nagyobb költségek merülhetnek fel, melyet az Utazónak kell megfizetnie.
Cégünk az Európai Utazási Biztosító Zrt. szolgáltatását közvetíti. A biztosítás díja minden programunk esetében: 700 Ft/fő/nap. A biztosítási szerződés honlapunkon elérhető.
VOX készülék: A városnézések során annak érdekében, hogy az idegenvezetés nagy létszámú csoportok esetén is jól hallható legyen mindenki számára, fülhallgatós készülékeket alkalmazunk. A készülék elvesztéséből, nem rendeltetésszerű használatából eredő hibáért, illetve okozott kárért irodánk nem vállal felelősséget. Ezen esetekben a készüléket biztosító cég 50 €-ot számít fel a megrongált, illetve elvesztett készülékekért. Ennek költsége a készüléket használót terheli, melyet ezen esetek felmerülésekor idegenvezetőnknek szükséges megfizetnie.
Túra programjaink: Kínálatunkban évről évre növekszik azon útjaink száma, amelyek a természet szépségeit mutatják be és aktív kikapcsolódást tesznek lehetővé. Ezen útjaink fokozati besorolása megfontolt, a terepet jól ismerő túravezetők által történt. Ezeknél az utaknál fontos, hogy mindenki korlátait ismerve, saját felelősségére vesz részt az adott túrán. Szív- és érrendszeri, valamint mozgásszervi megbetegedésben szenvedőknek ezeket az utakat nem ajánljuk. A megfelelő túraöltözet alapfeltétele a túrán való részvételnek. Kérjük jelentkezés előtt, minden esetben figyelmesen olvassák el túravezetőnk ajánlását honlapunkon!
Nézze meg további ajánlatainkat!
Tisztelt Vivaldi Travel,
2022. december 10-én az Önök szervezésében Adventi egy napos utazások keretében Graz városát látogattuk meg. Egy-napos feltöltődés, kikapcsolódás, történelmi ismeretek „leporolása”. Amolyan Adventi "ráhangolódásnak" szántuk.
Az összeállított program remek volt. A csokoládégyár látogatása a végén feltette a pontot az „i”-re.
Kuthy Katalin idegenvezető műveltsége, példátlan tudása, határozottsággal összekötött kedvessége újra és újra lenyűgöz minket. Minden kétséget kizáróan újra bizonyította a belevalóságát.
A ragyogóan vezető sofőrök – Tamás és András – mellett pedig megvolt a teljes biztonság érzése. Újjászületve, élményekkel gazdagodva értünk haza. A szervezés és az egész kirándulás most is „Vivaldi szintűek” voltak. A kollégáik, akik a háttérben dolgoznak azért, hogy minden zökkenőmentes legyen most is példaértékű munkát végeztek, amit az idegenvezető és a sofőrök kifogástalanul „bekereteztek”.
Sokadjára utaztunk Önökkel, most sem okoztak csalódást. Sőt! Már tudjuk hová is szeretnénk menni legközelebb. Természetesen – Önökkel. Üdv. Üveges család
Tisztelt Utazási Iroda!
December 10-én voltunk Grazban férjemmel és egy baráti házaspárral. Mindenképpen szeretnénk megköszönni Kuthy Katalin idegenvezetőnek a profi idegenvezetést. Felkészültsége, szakmai tudása, hozzáállása, humorérzéke, segítőkészsége és kedvessége elfeledtette velünk a kellemetlen, esős időt is. Remélem, még találkozunk. Boldog ünnepeket kívánunk Önöknek és külön Katalinnak is.
Üdvözlettel:
B. Judit - B. Gábor, V-né R. Zsuzsanna - V. Benoni Fülöp
Kedves Gyulai-Nagy Adrienn!
Szeretném megköszönni az utas cserében történt rugalmasságukat. Egy tökéletesen megszervezett programban volt részünk, Zotter csokigyár frenetikusan jó ötlet és nem utolsó sorban az utaskísérőnk Attila, aki szerencsére ritka jó humorral van megáldva :-) Köszönöm még egyszer a segítségüket és ezt a nagyszerű szombati kirándulást!
Sok sikert és kellemes ünnepeket kívánok Önöknek!
Üdvözlettel: R. Éva