Vivaldi Travel
Négy évszakban utazunk

Irodánk a személyes ügyintézést visszavonásig szünetelteti.
Otthoni munkavégzéssel dolgozunk, munkanapokon 9.00-17.00 óra között.

Rólunk írták

Szlovákia

Csodálatos tátrai tavak 2015. július 25.

Kedves Vivaldi Csapat,
A Csodálatos tátrai tavak túrán vettem részt 2015. július 25-én. Nagyon szép helyeken jártunk, mint mindig, napsütésben és esőben látogattuk meg a három tátrai tavat. A túravezetés profi volt, rendkívül sok érdekes történettel. Mindkét túravezető figyelt arra, hogy a csapat együtt haladhasson és láthassa a tavak mindegyikét. Én a nehezebb túrát választottam, ami számomra igazi kihívás volt. Ráadásul a váltakozó időjárásban mutatta meg a Tátra az igazi arcát. Még vidéki utasként is szívesen megyek fel Pestre, hogy részt vehessek egy-egy természetjáró úton vagy körúton.
Üdvözlettel
E. Katalin

Bővebben

Csúcstúra a Magas-Tátrában 2015. június 14.

Kedves Vivaldi csapata,

Nagyon köszönjük a csodálatos élményt .
Szuper profi csapatuk van Nagy Árpád teljesen elbűvölt a  felkészültségével .
Csak ajánlani tudom Önöket .
Egy kis negatívum de ez csak személyes :az ajánlatukból nem derült ki ,hogy ennyire kemény lesz a túra ,ugyanis a 2-3 szintnek a teljesen egészséges emberek körében valós a kategorizálás .Az én esetemben aki többszörösen műtött (térd,agyműtött egyensúlyzavaros)hát nem nekem való túra volt de hálás vagyok ,hogy részese lehettem ennek a csodának amit láttam .
Kurucz Imre segítségét külön köszönöm ,hogy segített a lefele úton
Ebből okulva a többi foglalásba beleírom az egészségi problémám ,hogy ajánlják úgy is?
Maradok továbbra igazi törzs utasuk .
További sok sikert kívánok az egész csapatuknak.

Üdvözlettel
K. Ildikó és László

Bővebben

Csúcstúra a Magas-Tátrában 2015. június 14.

Kedves Vivaldisok!

Nagyon jól éreztem magam a vasárnapi Szoliszkó-csúcs megmászásán. Köszönet Árpádnak és Imrének, hogy ilyen gyönyörű helyen, profin kalauzoltak minket.Még az időjárás is nekünk kedvezett, bár kissé fenyegetőek voltak a felhők...... kényelmes tempóban másztuk meg a hegyet és bőven volt idő kifújni magunkat miközben gyönyörködtünk az elénk táruló kilátásban. :-)

üdvözlettel H. Anna

Bővebben

Csúcstúra a Magas Tátrában 2015. június 14.

Üdvözlet a "Vivaldi csapatnak"

 Köszönjük ezt a remek kirándulást, a várakozásainkat messze túl teljesítette. A két idegenvezetőről csak jót tudunk mondani. A túravezetőnk (Nagy Árpád) felkészültsége páratlan.
Remélem hogy lesz még alkalmunk  Önökkel utazni, kirándulni.

További jó munkát kívánunk
B.Zoltán és K Magdolna.

Bővebben

Csúcstúra a Magas-Tátrában 2015. június 14.

Üdvözlet!

Köszönjük szépen ezt a remek kirándulást,nagyon-nagyon sok élménnyel gazdagodtunk. Gyönyörű volt,és minden nagyon jól sikerült,még az időjárást is beleértve. A busz kényelmes volt,a buszvezetőt is nagyon szeretném kiemelni,kiváló sofőr. A két idegenvezető:Kurucz Imre és Nagy Árpád gondoskodott a megfelelő tájékoztatásról. Elnézést kérek,de a két vezető nevét nem tudom személyre szabottan beazonosítani, de különdíjas nálam, aki Parassapusztától kísért minket, a nagy Tátra szakértő. Eddigi  kirándulásaimon,beleértve más utazási irodákat is,első helyezett az idegenvezetők közül. Nagyon sok információt kaptunk,nagyon tájékozott,minden külön kérdésünkre válaszolt,és egy nagyon kellemes,szimpatikus személy. A busz társasága is teljesen jó volt. Úgyhogy nekem minden elnyerte a tettszésemet,köszönjük. Remélem,még lesznek ilyen magashegyi túrák,mert én személy szerint ezeknek vagyok nagy kedvelője. További jó munkát,és sok utast kívánok Önöknek!

Tisztelettel: T. Tímea

Bővebben

Felvidéki bányavárosok bányalátogatással / 2015-04-11 / 1

Kedves Vivaldi Travel,

2015. április 11-én voltunk az Önök utazási irodájával egy 1 napos felvidék (Körmöcbánya, Selmecbánya Besztercebánya) utazáson. Nagyon vártuk ezt az utazást, mert már korábban is nagyon jó tapasztalattal rendelkeztünk Önökkel kapcsolatban (a Plitvicei tavakhoz is Önökkel utaztunk), illetve annál is inkább, mert ápr. 11-én ünnepeltük párommal a 3. évfordulónkat és ez az út volt egymás felé az ajándékunk - egy közös élmény. :)

Szeretném elmondani, hogy nagyon szuper napunk volt, hál isten az időjárás is kedvezett az utazáshoz, de ami az egyik legfontosabb, hogy egy NAGYON jó idegenvezetőt kaptunk magunk mellé.
Molnár Attiláról szeretnék visszajelzést adni: egy hihetetlenül kedves, nagyon jó humorú és ami a legfontosabb, a szakmájához nagyon értő, de nem befásult és laza úriembert ismertünk meg, akivel minden pillanat öröm volt az utazás során. Tudta, hogy mikor mire van szüksége az csoportnak, milyen stílusban kell végezni az idegenvezetést, hogy izgalmas és figyelemfelkeltő legyen, illetve hogy már ne váljon unalmassá. Nagyon jó érzés volt, hogy ilyen emberrel fog telni a napunk, mert már az első pillanatban érződött, hogy egy nagyon kedves, rugalmas és segítőkész emberrel lesz dolgunk, ami hál isten fiatalos is. :)

Szóval szeretném Neki ezúton is megköszönni a nagyon kellemes napot, csak így tovább a munkájában! Ilyen idegenvezetőkre van szükség ahhoz, hogy az embernek legyen kedve befizetni ilyen utakra, úgyhogy méltán lehet büszke rá a Vivaldi Travel! Biztos vagyok benne, hogy fogunk még Önökkel együtt utazni és nagyon remélem, hogy Attila lesz az idegenvezetőnk! :)

Üdvözlettel,
Jóború Georgina

Bővebben

Donovaly, a szlovák síparadicsom 2015. január 31.

T. Vivaldi Utazási iroda
Jan.31-én voltunk Donovaly-ba, és nagyom jól éraztük magunkat. Meg kell, hogy osszam a véleményemet Önökkel:
A két Zoltán nevü sofőrök és Nagy Gábor idegenvezető renkivül jó embertársak voltak. Kedvesek, szolgálatkészek, udvariasak és még ami jót el lehet mondani. Le a kalappal előttük. Ha a sors ugy hozza, szivesen mennék máskor is velük.
Továbbiakban is ilyen sikeres partnereket kivánok.
Üdvözlettel Sz. Gáborné

Bővebben

Pozsony, Dévény és Vöröskő vára 2014. szeptember 28.

Köszönetet szeretnék mondani pozsonyi kirándulásunkon Attila gépkocsi vezetőnek,s Kuti Katalin idegenvezetőnek.
Zs. Károly,és felesége.

Bővebben

Szlovák Paradicsom legjava, a Hernád áttöréssel 2014. augusztus 23.

Tisztelet Vivaldi Travel!

Nagy élmény volt a hétvégi túra önökkel. Minden képzeletemet felül múlta ez a gyönyörű út. A túrán készített képek sem tudják vissza adni mind azt a kalandot, és szépséget, amit átéltem, ezért csak ajánlani tudom mindenkinek hogy személyesen tapasztalja meg. Csodálatos élményekben volt részem, amit köszönök! 

Üdvözlettel: B. Angéla

Bővebben

Szlovák paradicsom legjava, a Hernád áttöréssel 2014. július 12.

Kedves Vivaldi Travel!
Felejthetetlen élményt nyújtottak nekem a múlt hétvégi túrán, a Szlovákiai Paradicsomban! Köszönöm!
A két buszsofőr nagyon nyugodtan vezetett, ami nekem különösen fontos. Miklós olyan derűsen, viccelődve fogadta az embereket a korai induláskor, mintha nem is hajnal lenne. Igazi kalandtúra elején éreztük magunkat, és hogy jó kezekben vagyunk.
Az esős idő igencsak megnehezítette a túrát, mégis jól éreztem magam, mert Árpád és Miklós végig vigyázott a csoportra. Miklós emberfeletti türelemmel segítette a leszakadozókat, egy pillanatra sem hihettük, hogy bármi bajunk eshet. A nap minden pillanatát élveztem!
Gratulálok a túrához a Vivaldi Travelnek:
S. Lívia

Bővebben

Szlovák Paradicsom legjava, a Hernád áttöréssel 2014. július 12.

Tisztelt Cím !
Részt vettem tegnap (július 12-én) az egynapos "Szlovák Paradicsom"-ba szervezett túrán.
Be kell vallanom, hogy nem tájékozódtam kellőképpen, túlbecsültem az erőnlétemet is (65 éves vagyok), ezen felül - nyár közepéhez képest- nagyon rossz időt fogtunk ki, a szurdokban egyfolytában szakadt az eső, délután, a Hernád áttörés szakasznál ugyan már elállt, de minden felázott, csúsztak a kövek, fagyökerek, pallók, rácsok és az ösvényeken a sár is. Ezen a szakaszon az egyik túravezető, Miklós volt folyamatosan segítségemre készségesen és türelmesen, csakis neki köszönhetem, hogy végig tudtam menni és "megúsztam" baj nélkül.
Szóval KÖSZÖNÖM MIKLÓS !
Üdvözlettel Martos Katalin

Bővebben

Pozsony, Dévény és Vöröskő vára 2013. szeptember 29.

Tisztelt Vivaldi Travel!
Tegnap, szeptember 29.én résztvettünk a Pozsony, Dévény, Vöröskő vára c. programjukon.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a kitűnő szervezésért és a kiváló programért.
Külön szeretnénk kiemelni Pőthe Attila idegenvezető kiváló felkészültségét, szervezőképességét, ragyogó előadásait. Mi elég sokat utaztunk az utóbbi 20 évben - kár hogy csak későn fedeztük fel az Önök irodáját- de ilyen kiváló idegenvezetővel, mint Pőthe Attila, nem sokkal találkoztunk.
Még egyszer köszönjük a kitűnő utazást és további sikereket kívánunk.
Lengyel György és neje

Bővebben

Pozsony, Dévény és Vöröskő vára 2013. augusztus 25.

T. Cím!
2013. aug. 25..-én a Pozsony, Dévény, stb. című Önök által szervezett utazáson voltunk. Szeretnénk megköszönni az igen kellemes  és zökkenőmentes utat. Gratulálunk minden jót kívánva
Smoling Imre és felesége

Bővebben

Komárno és a Monostori erőd 2013. augusztus 11.

Soha nem gondoltam volna, hogy a történelmi regényekből ismert erődrendszer ennyire fantasztikus élményt ad. Főleg a magyar oldal, a Monostori erőd bejárása volt egyedülállóan izgalmas. (Minden iskolásnak kötelezővé tenném a megtekintését, hogy közelebb hozza a 48/49-es szabadságharc színtereit.)
Komarno városától sokkal kevesebbet vártam, ezért kellemesen csalódtam, hogy milyen sok látnivaló van. Jól esett hallani, hogy milyen sokan és szépen beszélnek magyarul. Az időbeosztással is elégedett volt mindenki, mindenre jutott elegendő idő. Remek volt a megrendelt három fogásos ebéd, nemcsak árban volt nyerő, de ízben is. Jól lakottan más színben a világ.
Amit még kiemelnék, hogy az út ára  rendkívül kedvező, hogy 4.500.-Ft-ot még a szerényebb költségvetésű családok is megengedhetnek maguknak és a külön fizetendő összegeknek az ár/értékaránya is kiváló. Mindkét oldalon az erődöt bemutató idegenvezetők magas színvonalú, igen részletes vezetést tartottak, amibe Komarnoban némi keserűség is vegyült. Az ismert okok miatt a vár felújítása csak a távoli jövőben várható és addig kevesebb a látogató, mint azt joggal megérdemelné. Azaz, ha nem a határon hanem 200 km-rel afelett lenne, akkor már jutott volna pénz a rekonstrukcióra.
Legalább még egy mondatot megérdemelnek a buszvezetők is, akik mindegyikéről elmondható, hogy nemcsak jól vezetett, de figyelmes és udvarias is volt. Mindez elvileg magától értetődő, holott egyáltalán nem az

Bővebben

Komárno és a Monostori erőd 2013. augusztus 11.

Izgalmas és változatos program a komáromi várlátogatás, ill. a monostori erőd megtekintése. Ajánlom mindazoknak, akik szeretik az elhagyott épületeket, titkos folyosókat, zegzúgos kazamatákat. :-) Pőthe Attila felkészültsége és kedvessége ismét elvarázsolt Bennünket. Zsuzsi néni vendégszeretete, történetei visszarepítettek Minket a múlt századba. Megelevenedett általuk a martosiak és komáromiak világa...ÉLŐ TÖRTÉNELEMÓRA RENDHAGYÓ MÓDON...:-)))
Bármikor szívesen megismételném ezt a kirándulást!
Kulcsár Sára

Bővebben

Komárno és a Monostori erőd 2013. július 21.

Tisztelt Cím!
Köszönöm azt a felemelő élményt, aminek részese lehetünk kisfiammal a 2013 07 21 Komárnói autóbusz kirándulás alkalmából.
Köszönjük a szervezést, a különböző idegenvezetőket és a vendéglátást.
Nagyon fáradtan és élményekben gazdagon értünk haza.
Köszönettel: Alexáné Valovics Gabriella.

Bővebben

Felvidéki bányavárosok 2013. június 9.

Tisztelt Vivaldi Travel!
A hétvégén voltam a Felvidéki bányavárosok bányalátogatással kiránduláson. Szeretnék köszönetet mondani az út szervezettségéért, Attila és a sofőrök hozzáálláséért, kedvességéért. Az utazás előtt  tartottam attól, talán túl zsúfolt lesz a program, egy nap alatt három város!
Az aggodalmam teljesen alaptalan volt, mert megtapasztalhattam azt amit már korábban is, a Vivaldi szervezésben felülmúlhatatlan,  a páratlan élményt  adó programok mellett még elegendő szabadidő is jutott, persze ehhez egy kiváló idegenvezetőre is szükség volt.
Üdvözlettel: László József

Bővebben

Kassa - Európa kulturális fővárosa 2013. május 25.

Kedves Vivaldisok  
Nagyon  jo és szép mesés kirándoláson vettünk részt Kassán. Hálás köszönet Attilának magas szintü tudásáért kedveségéért remek  volt. máskor is megyünk.

Bővebben